4500 ember vett részt a nyári egészségtáborban

Az idei nyári egészségtáborban kilenc turisztikailag frekventált településen több mint 4500 ember szűrését végezték el egészségügyi szakemberek – hangzott el a tábor utolsó állomásán tartott programzáró rendezvényen Siófokon, hétfőn.

Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium női foglalkoztatás javításáért felelős volt miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a program különleges, mert a táborlakók olyan egészségügyi dolgozók, akik nem a szabadságukat töltik, hanem dolgoznak. Hangsúlyozta, a szűrőprogram azért is fontos, mert komoly népegészségügyi gond a dohányzás, az elhízás és a daganatos betegségek. A nőknél a 45-65 év közötti korosztály emlőszűrése kiemelt feladat, hiszen az emlő daganatos megbetegedésében elhunytak száma Magyarországon, az ingyenes szűrési lehetőségek ellenére magasabb, mint az uniós átlag.

Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos elmondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére tavaly indult nyári egészségtábor célja, hogy a szűrőprogramokat közelebb vigye a lakossághoz. Ezekre idén több mint 4500-an jelentkeztek, akik közül tíz esetben állapítottak meg valamilyen problémát, illetve javasolták további szűrések elvégzését. Akadtak visszatérők is, például fiatalok egy csoportja, akik tavaly együtt kértek tanácsot a dohányzásról való leszokáshoz, idén pedig beszámoltak az eredményeikről. Egy ember az életét köszönte meg, mivel egy tavalyi anyajegyszűrés során sikerült időben fényt deríteni a betegségére.

phpThumb_generated_thumbnailjpg

Hebling Zsolt, Alsóőrs független polgármestere szerint pozitívan fogadták az emberek, hogy strandolás közben magas színvonalú szűrési programokon is részt vehettek, elkerülve a szakrendelők előtti várakozást. Balázs Árpád, Siófok fideszes polgármestere, aki maga is részt vett a szűréseken, elmondta: tapasztalata szerint a sétáló emberek egyfajta programként fogták fel a Balaton partjára kitelepült szűréseken való részvételt, és élvezték, hogy a nyári szabadságuk ideje alatt az egészségükkel is foglalkozhatnak. Lehet úgy is egészségügyi ellátást biztosítani, hogy az felérjen egy szívesen vállalt szabadidős tevékenységgel – tette hozzá.

A július 18-án indult nyári egészségtábor Agárd után a Balatonnál – a Veszprém megyei Alsóörsön, Csopakon, Balatonfüreden, a Zala megyei Keszthelyen, a Somogy megyei Fonyódon, Balatonbogláron, Balatonföldváron és Siófokon folytatódott. A szolgáltatások között emlőszűrés, testtömegindex-mérés, a dohányzásról leszoktatást segítő tanácsok, az egészséges táplálkozást szolgáló tippek és anyajegyszűrés segítette a lakosságot. A nyári egészségtábort több mint 12 szervezet, illetve önkormányzat összefogásával és támogatásával, szponzorok segítségével és állami finanszírozással, összesen 32 millió forintból valósították meg. Amennyiben lesz rá forrás, a program jövőre is folytatódik.

MTI

Szólj hozzá!

Read previous post:
Egészségnap a Rippel fivérekkel

Az egészséges táplálkozásról, az elhízás káros hatásairól és annak lelki okairól is beszélgettek a 15. kerületi Dózsa György Gimnáziumban és...

Close