Finanszírozza az állam a kórházakat közvetlenül!

A kórházak anyagi helyzetének rendezése érdekében azt javasolják a kormánynak, hogy az állam közvetlenül finanszírozza a létesítmények fenntartását.

Zombor Gábor hozzátette: az állami szerepvállalás a működtetésben állami garanciát is kell hogy jelentsen. Szeretné elérni, hogy a kórházak gazdálkodásának azon része, amelyre nincs ráhatása az intézménynek, kerüljön ki a betegellátásra szánt összegből, és ezt az állam közvetlenül finanszírozza. Az erről szóló javaslat a harmadik negyedévben kerülhet a kormány elé. Az államtitkár azt mondta, jelenleg hátrányos helyzetben vannak azok a kórházak, amelyek sok telephelyen, magas fajlagos fenntartási költséggel működnek. Ha a finanszírozási összeg csak a szakmai feladatokra, a gyógyító munkára szolgál, kiegyenlítettebbek lesznek az esélyek.

347947-Money-1331328854-254-640x480

Lőke János főigazgató tájékoztatása szerint a Szent Borbála Kórház 150 millió forintos támogatást kapott a kormánytól, az összeget a 90 napon túli tartozások rendezésére fordítják. A kórház összes tartozása csaknem 1,2 milliárd forint, ebből 870 millió forint a harminc napon túli követelés. Az intézményben jelenleg három beruházás folyik mintegy nyolcmilliárd forint értékben. A befejezéshez közelít egy hatezer négyzetméteres alapterületű, négyszintes új pavilon építése, ott 170 ágy kap helyet. Az ötmilliárd forintos beruházás átadása után az új pavilonba költöztetik a korábban különálló telephelyeken működő részlegeket.

Dolgoznak az önálló sürgősségi osztály kialakításán, valamint a legrégebbi pavilon energiamegtakarítást eredményező felújításán is. Ötszáz ablakot cserélnek ki, szigetelik az épületrész homlokzatát és tetőzetét, ezzel 35 százalékkal csökkenhet az energiafogyasztás. A Szent Borbála Kórház Komárom-Esztergom megye legnagyobb egészségügyi intézménye, 771 ágyas, 1200 dolgozót foglalkoztat. Fekvőbeteg-ellátóként évente több mint 30 ezer embert, a járóbeteg-ellátásban pedig 800 ezer esetet kezel.

MTI

Facebook:

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Skip to content
Read previous post:
31 millió látogató a magyar fürdőkben

Tavaly mintegy 31 millió látogatót fogadott Magyarország mintegy 200 turisztikailag is jelentős fürdője, amelyekben a fejlesztéseket a következő uniós költségvetési...

Close