Kevesebb só fogy Nagy-Britanniában

A sófogyasztás visszafogása fontos szerepet játszik abban, hogy “zuhan” a szívbetegség miatti elhalálozások száma Nagy-Britanniában – állapították meg brit kutatók.

2003 és 2011 között az átlagos sófogyasztás mintegy 15 százalékkal csökkent Angliában, miközben a szívbetegségek és stroke nyomán fellépő halálesetek száma 40 százalékkal esett vissza – mutatták ki a Barts, a londoni Orvos- és Fogorvostudományi Egyetem és a Queen Mary Egyetem kutatói, akik több mint 30 ezer beteget vizsgáltak nyolc éven keresztül.

A túlzott sófogyasztás összefüggésben áll a magas vérnyomással, amely a szívbetegség magas kockázati tényezője. A szakemberek kimutatták, hogy a vizsgált időszakban csökkent a betegek vérnyomása és koleszterinszintje. Felfigyeltek arra is, hogy ebben az időszakban csökkent a dohányzók száma, és növekedett a gyümölcs- és zöldségfogyasztás is.

salt-640x423

A vizsgált időszakban mérték háromezer brit sófogyasztását is, és megállapították, hogy átlagosan napi 1,4 grammal, azaz 15 százalékkal csökkent. Ugyanezen időszakban nőtt a koleszterin és a magas vérnyomás csökkentésre alkalmazott sztatinok vényre való felírása, és javulás állt be a szívrohamot szenvedettek kórházi kezelésében.

A szakemberek azonban azt is kimutatták, hogy csökkent azoknak a vérnyomása is, akik nem szedtek gyógyszert, ami azt jelzi, hogy a korlátozott sófogyasztás valószínűleg jelentősen hozzájárult az elhalálozások csökkenéséhez – ismertette a tanulmányt a The Daily Telegraph brit napilap honlapja. “Ez egy sikertörténet, Nagy-Britannia vezető szerepet játszik a sófogyasztás csökkentésében a világon. Számos ország most másolja azt, amit Nagy-Britanniában annak idején elkezdtünk, amikor mintegy 10 éve nyomást gyakoroltunk az élelmiszeripari cégekre, hogy csökkentsék az élelmiszerek sótartalmát” – mondta Graham MacGregor professzor, a tanulmány egyik szerzője.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a napi sófogyasztás 80 százaléka olyan élelmiszerekből származik, mint a gabonafélék, a kenyér, a hústermékek és a készételek, nem pedig az ételek sózásából. A legtöbb ember azonban még mindig túlságosan sok sót fogyaszt, naponta átlag 8,1 grammot, ami jóval több az ajánlott napi 6 grammos bevitelnél – mondták a kutatók.

MTI

Facebook:

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Skip to content
Read previous post:
Beoltják az állatokat Debrecenben

Két oroszlán, két leopárd és egy tigris evett a lépfenével fertőzött marhahúsból a debreceni állatkertben, egy oroszlán elpusztult, a többi...

Close