Legyen fontos a jövő nemzedéke!

A magyar ombudsmani hivatal azt javasolja, hogy valamennyi ENSZ-tagállamban legyen nemzeti intézménye a jövő nemzedékek érdekeinek – erről Szabó Marcel beszélt a fenntartható jövő modellintézményei című háromnapos nemzetközi konferencia sajtótájékoztatóján pénteken.

Az ombudsman jövő nemzedékek érdekeiért felelős helyettese ezt annak kapcsán mondta, hogy a konferencia résztvevői memorandumban támogatták a kezdeményezést.  A magyar ombudsmani hivatal az ENSZ 2015 utáni stratégiai környezeti célokról szóló vitájához kapcsolódva tette meg javaslatát. Szabó Marcel a konferenciáról szólva elmondta: a hivatal és a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács által, a Konrad-Adenauer Stiftung támogatásával rendezett nemzetközi konferenciára az ENSZ főtitkára által modellértékűnek tartott intézmények képviselői mellett a tudomány szereplőit, valamint aktivistákat is meghívtak.

 A sajtótájékoztatón Christopher Gregory Weeramantry, a Hágai Nemzetközi Bíróság nyugalmazott alelnöke arról beszélt, hogy eddig egyetlen generáció sem terhelte annyira túl a környezetet, mint a mostani, és szemben a korábbi kultúrákkal, amelyek tiszteletben tartottak a leszármazottak jogait, a mostani generáció örökösei nem biztonságos környezethez jutnak. Külön szólt az atomhulladékokról, amelyeknek hatása több ezer generációt érint, és szerinte az valódi bűn, ha ez valakit nem érdekel. Weeramantry rámutatott: a hindu, a keresztény, a zsidó, a buddhista és az iszlám vallás is azt az üzenetet továbbítja számunkra, hogy vigyáznunk kell a környezetünkre, a jövő generációkra.

1209438_93832703_w640

Úgy vélte, a katonai, a politikai és a gazdasági hatalom egyre erősebb és egyre önkényesebben rongálja a környezetet, pusztán rövidtávú célokat követnek, nem érdekli őket a hosszú távú érdekeink. Ezt a folyamatot szerinte a következő 10-15 éven belül meg kell állítani. Dinah Shelton, az Inter-Amerikai Emberi Jogi Bizottság volt elnöke arról szólt, hogy a konferencia innovatív volta abban áll, hogy a jog mellett a tudomány, a politika és a filozófia szereplői, illetve kérdései is megjelennek. Halina Ward, az Alliance For Future Generations korábbi vezetője vitapontokat sorolt fel. Egyebek közt azt, hogy érdemes-e a jövő generációk érdekeit alkotmányos jogként megjelentetni, mint Magyarországon, illetve mennyire lehet támaszkodni ombudsmanokra a jövő generációi védelmében, mennyire lehetne ezt ellentételezni például maguknak a politikusoknak a bevonásával. Ugyancsak kulcsfontosságú kérdésnek nevezte a gyerekek jogainak megjelenítését, tiszteletben tartását a generációkon belüli igazságosság érdekében.

Ludwig Krämer, környezetvédelmi jogász egyebek mellett arról beszélt, hogy a jövő generációk érdekei szempontjából az öt legfontosabb dolog: a klímaváltozásnak, a biodiverzitás csökkenésének, a természeti erőforrások kimerülésének kérdése, továbbá a vegyi szennyezés problémái és a szegénység. Ezek a problémák maguktól nem szűnnek meg, ezeket most kell kezelni – tette hozzá.

MTI

Facebook:

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Megszakítás
Read previous post:
Hamarosan szülésnő is végezhet terhesgondozást

Július 1-jén lép életbe az a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a szülésznők dokumentáltan végezhessenek terhesgondozást Magyarországon - mondta Csetneki...

Close