Magány = halál?

Idősebb felnőtteknél a magány 14 százalékkal megnöveli a korábbi halálozás kockázatát – számol be egy kutatásról a Fox News, amelynek keretében 2100, 55 évnél idősebb felnőtt adatait elemezték. A kutatók megállapították, hogy a magány majdnem olyan magas korai halálozási rizikófaktor volt, mint az alacsony gazdasági-társadalmi státusz, miután egy korábbi vizsgálat során azt találták, hogy a … Olvass tovább

Nemcsak Magyarországon probléma az alkoholfogyasztás

Az alkoholfogyasztás, elsősorban a vodka a felelős a magas korai halálozási arányért Oroszországban – erre a megállapításra jutottak az országban végzett, a maga nemében az eddigi legnagyobb tanulmány készítői. Egy tanulmány szerint az orosz férfiak 25 százaléka hal meg 55 éves kora előtt, zömében a túlzott alkoholfogyasztás miatt. A cikket ismertetető angol kutatás összehasonlításul hozzáfűzte: ez az arány Nagy-Britanniában … Olvass tovább

A kevés napfény halálhoz vezethet

A túl kevés napfénynek való kitettség jelentősen növeli a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát – derült ki egy nagyméretű tanulmányból. A The Journal of Internal Medicine című folyóiratban közölt tanulmány készítői – 1990 és 1992 között – 29 518 svéd nőt vontak be vizsgálatukba és arra kérték a jelentkezőket, hogy jegyezzék fel a napozási és … Olvass tovább

75-en haltak meg tavaly a munkahelyükön

Tavaly 75 ember veszítette életét munkavégzés közben Magyarországon, ebből 8 halálos kimenetelű munkahelyi balesetet regisztráltak a fővárosban – ismertette Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve munkavédelmi igazgatóhelyettese sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. Velicsek Ildikó, a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak nemzetközi emléknapján tartott rendezvényen kiemelte: a legtöbb halálos munkabaleset az építőiparban fordul elő, a magasból … Olvass tovább

Megmenthető a haldokló házastárs örökítőanyaga

Sok amerikai ért egyet azzal, hogy halott vagy haldokló házastárs spermáját vagy petesejtjét lefagyasszák annak érdekében, hogy az életben maradó fél számára megmaradjon a gyermekvállalás lehetősége – mutat rá levelében az ELTE Társadalomtudományi Kara. A posztumusz reprodukció esetében leggyakrabban petesejtet, spermát, vagy embriót fagyasztanak le mielőtt a pár érintett tagja olyan orvosi beavatkozáson (pl.: kemoterápián) … Olvass tovább