Több ezer egészségügyi dolgozót küldd Kína Nyugat-Afrikába

Kína több mint ezer egészségügyi dolgozót és közegészségügyi szakértőt készül az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai térségbe küldeni – számolt be róla a kínai média szerdán. A következő hetekben több munkacsoport is útnak indul Kínából – az első Sierra Leonéba – azzal a céllal, hogy a helyi szakemberek képzésében vegyenek részt. Egy másik szakértői csapat vírusellenőrzéssel, diagnosztizálással … Olvass tovább Több ezer egészségügyi dolgozót küldd Kína Nyugat-Afrikába

Rohamosan nő a dengue-lázasok száma Kínában

Rohamosan – napi több mint ezer fertőzöttel – nő a dengue-lázasok száma a dél-kínai Kuangtung tartományban, ahol már megközelítően 25 ezren kapták el a súlyos következményekkel járó betegséget – jelentette a kínai média. A betegséget a tartomány 21 prefektúra szintű városából 20-ban regisztrálták. A legsúlyosabban érintett Kantonban csaknem 21 ezer érintettről tudnak. A betegségnek eddig … Olvass tovább Rohamosan nő a dengue-lázasok száma Kínában

Nem használják megfelelően a gyógyszereket Kínában

Több mint 400 ezer ember halálát okozza évente a gyógyszerek nem megfelelő használata Kínában, ennek hátterében a hamis gyógyszerek elterjedése mellett az általános tájékozatlanság húzódik meg. A megdöbbentő statisztika a kínai Vöröskereszt becslésén alapul, s az komoly növekedést jelez az elmúlt évekhez képest. Az évi 400 ezer halálos áldozat a közúti balesetekben országszerte elhunytaknak csaknem … Olvass tovább Nem használják megfelelően a gyógyszereket Kínában

Kétmillióval több gyereket várnak Kínában

Kínában arra számítanak, hogy a családtervezési politika lazításának eredményeként évente kétmillió csecsemővel több születik majd – közölte az országos egészségügyi és családtervezési bizottság illetékese csütörtökön. Emiatt a kórházak szülészeteinek több ágyról kell gondoskodniuk, a szülésznőknek pedig, akikre várhatóan több munka vár, nagyobb fizetést kell kapniuk – fogalmazott Csang Si-kun a bizottság tájékoztatóján. Elhangzott az is: … Olvass tovább Kétmillióval több gyereket várnak Kínában

Kínai “harmóniamutató”

A kínai vidék társadalmának közérzetét, az emberek, valamint az emberek és a természet együttélésének harmóniáját, a lakosság és a közintézmények viszonyát vizsgálta és értékelte egy kínai kutatóintézet, amely eredményét – először – “harmóniaindexben” mutatta ki. A kutatók összesen hat tényezőt vettek figyelembe, köztük a demokráciát, az igazságosságot, a becsületességet, az életerőt, a stabilitást, valamint az … Olvass tovább Kínai “harmóniamutató”

Skip to content