Több ezer egészségügyi dolgozót küldd Kína Nyugat-Afrikába

Kína több mint ezer egészségügyi dolgozót és közegészségügyi szakértőt készül az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai térségbe küldeni – számolt be róla a kínai média szerdán.

A következő hetekben több munkacsoport is útnak indul Kínából – az első Sierra Leonéba – azzal a céllal, hogy a helyi szakemberek képzésében vegyenek részt. Egy másik szakértői csapat vírusellenőrzéssel, diagnosztizálással fog foglalkozni, míg egy harmadik – kormányzati tisztviselőkből álló – azért megy, hogy segítse a Sierra Leone-i járványmegelőzés és -megfékezés összehangolását. Kína eddig 252 embert küldött a három legsúlyosabban érintett országba, Guineába, Libériába és Sierra Leonéba. Közülük jelenleg 134-en dolgoznak még a helyszínen.

784068-ebolaAFP-1414752784-206-640x480

Peking a SARS-járvány kezelésében szerzett tapasztalatainak átadására készül a helyi egészségügyisek, vidéki köztisztviselők, közösségvezetők, kormányzati alkalmazottak, diákok és önkéntesek számára, az érintett és a veszélyeztetett szomszédos államokban – hangoztatják a szakemberek. Terveik szerint körülbelül 10 ezer ember kaphatja meg a szükséges képzést. Pekingben a múlt héten jelentették be, hogy az ázsiai ország addig nem hagy fel a járvány sújtotta államok megsegítésével, ameddig azt meg nem fékezik. Arról is tájékoztattak, hogy a segélyek negyedik “csomagjában” a közeli jövőben egy százágyas kezelőközpontot építenek Libériában. Különlegesen kiképzett személyzete három részletben érkezik majd a helyszínre, alkalmanként 160 fővel. Ez lesz az első külföldi ilyen jellegű intézmény a térségben.

Ezenkívül mentőautók tucatjaival, száz motorkerékpárral, 10 ezer egészségügyi csomaggal, 100 ezer védőfelszereléssel, valamint kórházi ágyakkal, kisteherautókkal és sterilizáló kemencékkel igyekeznek segíteni az érintetteken. A bejelentés szerint a nyugat-afrikai országok megsegítésére 750 millió jüant – átszámítva mintegy 122 millió dollárt – különítettek el, és további 6 millió dollárt fognak átutalni az ENSZ “ebolaalapjába”.

MTI

 

Facebook:

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Skip to content
Read previous post:
A Rippel fivérek megérkeztek Kínába

Rippel Ferenc és Rippel Viktor hosszú és fárasztó utazás után érkezett meg Wuanba, Kínába. Nem kikapcsolódni mentek a testvérek, hanem...

Close