Védett madarak egy raktárépületben

Két, védett madárként nyilvántartott vörös vércsét és egy rókakölyköt találtak a rendőrök egy törökszentmiklósi házhoz tartozó melléképületben, emiatt egy férfi ellen természetkárosítás alapos gyanúja miatt eljárást indítottak – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Szabó Zita tájékoztatása szerint a rendőrséget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai értesítették, amikor csütörtökön egy fészerben elzárva felfedezték az állatokat. A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság természetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított egy 45 éves férfi ellen, a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A két madarat és a rókakölyköt a természetvédelmi hatóságok szakemberei elszállították.

fox_03

A vörös vércse hazai állományának csökkenése az 1960-as években kezdődött, elsősorban az apró rágcsálóknak kihelyezett mérgek miatt. Számuk napjainkban nőtt ugyan, de a korábbi szintet nem éri el. Az országban a leggyakoribb ragadozó madár, az állomány 3000-4000 pár között van, védett, eszmei értéke 50 ezer forint.

MTI

Facebook:

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Skip to content
Read previous post:
Terjed a madárinfluenza Kínában

Kilencvenhat ember halt meg a madárinfluenza H7N9-es altípusa okozta fertőzésben Kínában idén. A meleg idő beköszöntével csökkent a megbetegedések száma....

Close